Gyülekezetünk egy második lelkipásztort is megívott, Borzási Csaba vegzős teológus személyében. Ennek két fő oka van:
Az egyik, hogy a főtitkári és teológiai tanári szolgálatom mellett jól fog a segítség a gyülekezeti munkában. Igyekszünk a gyülekezeti szolgálattevőket is fejleszteni, és újabbakat beállítani, de ez nem oldaná meg azt a hiányt, ami sokszori távollátem miatt éri a gyülekezetet.
A lelkipásztor meghívásnak egy másik oka is van, mégpedig az, hogy végző teológusoknak tanulásra és gyakorlatra adjunk lehetőséget. Ebből a szempontból a gyülekezetünk nem csak szolgálati terület, hanem egy fiatal lelipásztor felé szolgálatot is végez. Szövestégi szinten már többször felmerült az a kérdés, hogy mit tegyünk azokkal a végzős teológusokkal, akik fiatalon már kikerülenek a szeminárium padjaiból. A segédlelkipásztori megoldás egy időre segítség lehet az ilyen végzősöknek és fiatal kezdő lelkpásztoroknak.
Borzási Csabát három évre hívta meg a nagybányai gyülekezet. Szolgálatát szeptember elején kezdi Nagybányán.
Mar megkezdte szolgalatat Kolton ,vasarnap egyedül ment fel a szoszekre,az ifjusagi müsor kereten belül lehetöseget adott a testvereknek az önkentes szolgalatra is,jol predikalt.
By: morekrisztina on 2008, Szeptember 16
at 11:57 am