Nagy Károly testvért hazaszólította az Úr 2008 augusztus 6.-án, temetése Lónán volt augusztus 8.-án.

 

Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van,

hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk,

és ne magunknak (2Kor. 4,7)

 

Nagy Károly, a kommunista időszak baptista történet egyik fontos szereplőjének, és az 1960-as szilágysági ébredés kiemelkedő egyéniségének ravatalánál állunk. Életéről joggal mondhatjuk el, hogy a Mindenható és Kegyelmes Isten kincseit hordozta törékeny, cserépedény életében.

Nagy Károly 1930 április 10.-én született Kémeren. A kémeri gyülekezetben nőtt fel, de Isten kegyelmes érintését csak életének 26. évében tapasztalta meg. Saját bevallása szerint „nagyon csintalan és engedetlen fiú volt.” Fiatal éveit lelki megkötözöttségekben töltötte, amelyek közül az egyik az alkohol-fogyasztás volt; szenvedélyévé vált az ivás és rossz társaságba is keveredett. Istennek, ebből az állapotból kellett őt kiragadnia, hogy kegyelme dicsőségesen ragyogjon a bűnös ember megigazításában.

Nagy Károly 1950-ben nősült, elvette Oláh Piroskát, az évek folyamán Isten őket 4 gyermekkel, 4 unokával, és 1 dédunokával áldotta meg.

Eljöttünk, hogy az emlékezés szárnyain visszagondoljunk mindarra, amit Isten Nagy Károly által adott közösségünknek, és hogy megköszönjük az Úrnak azokat az áldásokat, amiket mindnyájan kaptunk ezen „edényén”, szolgáján keresztül.

Vegyük most számba, ahogy mit tanít nekünk most az Úr, amikor testvérünk életéért és szolgálatáért hálánkat rójuk le Megváltónknak, és amikor visszatekintünk testvérünk életének 78 évére.

            Az első, ami világosan látunk illusztrálni testvérünk életében az, hogy

 

1. Isten szabadító hatalmát minden bűnös ember megtapasztalhatja

 

Házassága nem hozta számára azt a teljes boldogságot, amit remélt, mert az életében uralkodó bűnök miatt rendkívüli nyugtalanság vett erőt rajta. Hogyan kellett volna békességre jutnia, nem tudta. Hisz ő is úgy élt, mint volna másképp élnie, mint ahogy más korabeli baptista ember élt – olyan időkben, amikor a Lélek világossága csak pislákoló mécsesként világíthatta meg a gyülekezeti közösségeket. Isten kegyelme azonban segítségére volt erőtlenségében.

Az ötvenes évek elején kapcsolatba került Szilágy Sándor tarcsai testvérrel, aki korábban belső megújuláson, ébredésen ment keresztül. Ő beszélt Nagy Károlynak először arról, hogy meg kell térni, és újjá kell születni. Ezt a megújulást – aminek mibenlétét először „úgy nem értette, mintha angolul beszélt volna” – ezt tapasztalta meg Nagy Károly is 1956-ban. Egy egész éjszakai beszélgetés és lelki tusa után jutott békességre, miután megértette, hogy Jézus Krisztust személyesen be kell fogadnia szívébe, aki minden bűntől és megkötözöttségtől, köztük az ital, és rossza barátok befolyásának rabságából) meg tudja szabadítani. És meg is tette. Levette róla bűneinek terhét: „Amikor letérdeltünk imádkozni, mázsás súly nehezedett rám, mikor felálltunk térdeinkről szabad voltam és tiszta, amilyen akkor sem voltam, amikor anyám megszült” – monda el később Nagy Károly.

Nem csak a szabadulást élte át azon az éjszakán, amikor Szilágyiéknál Tarcsán újjászületett. Teljes életére elkötelezte magát az Úr Jézus Krisztus mellett és megfogadta, hogy egész életében szolgálni fogja Őt. „Azon a hajnalon” – mondta – „amikor letérdeltünk imádkozni azt mondtam: Uram azt teszem, amit akarsz, ‘itt vagyok, küldj el engemet!”

 

Nagy Károly életéből azt is megtanuljuk, hogy

 

2. Szégyen nélküli kell bizonyságot tenni az Úr Jézusról, és Benne megtalált üdvösségről

 

Nagy Károly, megtérése után azonnal el is kezdte evangelizáló munkáját. Tarcsáról hazafele menet már nagy tömegnek tett bizonyságot. Kémerre hazaérkezve, a gyülekezet tagjait kereste, és frissen megtalált hitével és buzgóságával mondta el, hogy mit tette vele az Úr. Az első vasárnapra, megtérése után, már 5-en voltak olyanok, akik életüket az Úr Jézusnak adták. A buzgó kezdet után kitartó folytatás következet. Mindenki buzgó bizonyságtevőnek ismerte, aki soha sem szégyellte a beszédet Jézus Krisztusra fordítani és adott esetekben megkérdezni: „Ha meghalnál az éjjel, hova kerülnél, a mennybe, vagy a pokolba?” Az ébredés azzal kezdődött, hogy elmentek egymáshoz vasárnap este imádkozni és nem borozni.

A megtérésre felszólításában, határozott és sokszor kemény volt, mert úgy vette a hitet, hogy „egyeseket még rettentéssel is ki kell ragadni” a bűnből. Az idők folyamán beismerte, hogy „nyers és faragatlan, nincs benne alázat és szelídség”, de ebből Krisztus segítségével változni igyekezett.

Szolgálatának fő hangsúlya az ébredés és az ébresztés volt, mégpedig a névleges hívők életében és ezért vette nyakába az erdélyi és magyarországi tájakat, hogy erre sürgesse az embereket.

 

Nagy Károly élete kapcsán az a felhívást is kapjuk Istentől, hogy

 

3. A lelki közösséget meg kell élni, és ápolni kell

 

A szilágysági ébredés egyik jellegzetessége, amit Nagy Károly is előszeretettel gyakorolt a megtértek csoportos közössége. Nagy lelki szeretettel szerették egymást, mert az Úr Jézus mondta: „abból ismeri meg a világ, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok”. A közösség tagjait segítettek pénzzel, idővel, munkával.

Összejöveteleken bibliát és más jó könyveket olvastak, együtt tanulmányoztak. Intették, tanították egymást, hogy mindenki hűségesen kövesse az Urat.

A közösség, amely néha exkluzivitásba és fölényességbe csapott, mégis a személyes és közös lelki fejlődés bölcsője volt. Intő és buzdító példa ez egy lelkileg elsekélyesedett világban, és gyülekezeti életben, hogy a személyes lelki, és gyülekezeti élet fejlődése érdekében vonjuk szorosabbra a testvéri közösség kötelékeit.

 

Ezen a megemlékezésen vegyük figyelembe azt is, hogy

 

4. Krisztus szabadító örömhírét el kell vinni másoknak is

 

A kémeri megújult testvérek először csak otthon munkálkodtak, igyekeztek mind több embert megnyerni a megtérés és újjászületés által Krisztus számára. Hamarosan azonban rájöttek arra, hogy más gyülekezetbe is el kell menni, hogy azokban lévő névleges hívők is felébredjenek. Ebben a szolgálatban Nagy Károly kiemelkedő szerepet vállalt. A hatvanas évek elejétől Erdély legtöbb gyülekezetében megfordult, sőt a magyarországi gyülekezetek jó részében is bizonyságot tehetett. Szolgálata leginkább a bizonyságtevés és igehirdetés volt. Nagy hangsúlyt kapott a szolgálat utáni csoportos vagy egyéni beszélgetés is, amelynek légkörében sokan adták át életüket az Úrnak.

Az ébredésre jellemzően, Nagy Károly igyekezett munkatársakkal evangelizálni. Főbb munkatársait ő maga így sorolta fel: „Gergely Pál, Szabó András, Mihály Zsiga, Dobozi Sanyi, Seres Endre, Kémerről. Más gyülekezetekből: Csepei Géza Ippról, Bódizs János Nagyfaluból, Hajas Miklós Krasznáról, Kulcsár Mihály Perecsenyből, Balláról Balla Zoli és Király Tibor, Goroszlóról Bartha Dezső, Dombi Bálint, Domokos Ernő. Ezek voltak a munkatársaim – és még sokan mások”. A lelkipásztorok közül Veress Ernő, Mike Béla, Bartha István Bodor Sándor, Kiss László.

 

Végül ne feledjük,

 

5. Az evangélium hirdetésének következményeit fel kell vállalni

 

            Nagy Károly evangelizáló tevékenységét az állami hatóságok, és ezeknek nyomására, az egyházi vezetők nem nézték jó szemmel. Ennek következtében 1964-ben letartóztatták, és Nagyváradon bíróság elé állították. Nagy Károlyra, mivel 1956-ban tért meg, a magyarországi forradalommal kapcsolatos tevékenységet akartak ráfognia. A fő vádak egyike az volt, hogy nem tartják be azt, a különben igazságtalan intézkedést, ami tiltotta a gyülekezeti összejöveteleket, vasárnap délelőttök kivételével. A másik súlyos vád, ami alapján el is ítélték, hogy Nagy Károly „egyházi (papi) tevékenységet” folytat, amire nem lett volna joga, mivel nem volt felavatott lelki munkás. Három hónapi börtönbüntetést kapott. Úgy a tárgyalás, mint a börtönben töltött hónapok az Úr melletti bizonyságtevés erőteljes alkalmai voltak.

            Nagy Károly a börtönből való szabadulása után sem hagyott fel az evangelizálással, gyülekezetek látogatásával. Ezért a hatóságok nagyon elnehezítették az életét. Abban a reményben, ahogy a Kolozs megyei hatóságok enyhébb elbánásban részesítik 1973-ben Lónára költözött. Innen látogatta tovább a gyülekezeteket és hirdette a bűnből való szabadulást.

Utolsó éveiben, míg egészségi állapota lehetővé tette, a gyalui cigány gyülekezet irányítását végezte.

 

Nagy Károly hatalmas eszköz volt Isten kezébe sok ember megtérésében, és az ébredési kegyesség népszerűsítésében az erdélyi magyar baptista gyülekezetekben. Ennek ellenére, mindig meg volt az „edény íz”-ze, ahogy ezt ő maga ismerte be – utalva itt azokra az emberi vonásokra, jellegzetességekre, amiktől igyekezet ugyan megszabadulni, de mégis életének nagy részén elkísérték. Mindnyájan tökéletlen, bevégezetlen, vagy mondjam azt, hogy alakulóban lévő emberek vagyunk. Isten azonban jónak látta és látja, hogy kiválassza magának

akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek; és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket; hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt. Az ő munkája az, hogy ti a Krisztus Jézusban vagytok. Őt tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá, hogy amint meg van írva: „Aki dicsekszik, az Úrral dicsekedjék.

 

Nagy Károly élete összességében Isten dicsőségére szolgált. Hálát adunk Istennek minden jóért, áldásért, amit életével és szolgálatával benne kapott a magyar baptista közösség.

Az ébredésre, megújulásra, aminek Nagy Károly buzgó terjesztője volt, ma is szükség van. Milyennek látja Károly testvér az ébredés jövőjét? Tizenhat évvel ezelőtt Nagy Károly ezt a választ adta, és ezek a szavak legyenek azok, amiket a testvérünktől való búcsúzás pillanataiban emlékezetünkbe vésünk:

 

A jövőben is csak úgy lehet ébredés, ahogy Jóel 2-ben mondja az ige: “gyűjtsétek össze a népet, szenteljétek meg a gyülekezetet, a tornác és az oltár között sírjanak a papok…” Imádkozni és böjtölni kell, ez az egy kapu a Jó Istenhez. Ma is csak így jöhet létre ébredés… ha megalázkodunk, az Úr elé állunk, és akkor az Úr kezébe vesz minket.